Első portréd.

Rólam

Kalmár Gyula vagyok. Házas, két felnőtt gyermek édesapja. A Szundizz Velünk Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Amatőr sportlövő és amatőr fotós. Túlélő 🙂

A fotózás megkedvelése gyerekkoromra tehető, amikor Édesanyám a honvédség fotóarchívumában dolgozott. Néha bevitt a munkahelyére és a szárítóból kivehettem a frissen előhívott képeket. A húszas éveim elején kezdtem el igazából fényképezni, amikor a gyermekeim megszülettek. Attól a pillanattól fogva dokumentáltam az ő kis fejlődésüket, és teszem ezt gyakorlatilag a mai napig. 

Ezek még természetesen analóg fényképezési technikák voltak, akkoriban még nem volt digitális fényképezőgépem. Nagyon szerettem az utcán sétálva életképeket készíteni. Szeretem fotózni a természetet; a növényeket és az állatokat is. A digitális fényképezőgépek megjelenésével nagyon nagy szabadságot kaptam, hiszen ettől kezdve annyi képet készíthetek, amennyit csak akarok.

Számos lehetőség van egy-egy jól sikerült fénykép elkészítésére. Lehet úgy fotózni, hogy az illető nem veszi észre. Ezek a fényképek a spontaneitást tükrözik és nagyszerű életpillanatokat, portrékat eredményeznek, hiszen nem feszélyezi (így nem is produkálja) magát, akit fotóznak. A beállított, instruált képek bizonyos elképzelésekhez, témákhoz társulva inkább a fényképező személyének kreativitását, ötletgazdagságát tükrözik. Természetesen nem lebecsülve a modell jelentőségét, hisz nélküle ötletelhet bárki! Kedvenc fotózási szituációm, amikor a modell tudja hogy fényképezem, egy beszélgetés egy séta, egy kávézás közben, de azt kérem ne vegyen tudomást a fényképezőgépről. Mintha az ott se lenne.

Meglátásom szerint egy jó portrét nem kell számítógépen tovább variálni, az már nem azt a képet tükrözi, amit látunk, hanem amit látni (és láttatni) szeretnénk. Tehát, már nem a pillanat varázsáról szól, hanem egy végletekig tökéletesíthető termékről. Egy jó smink, egy szép frizura, esztétikus kiegészítők segítenek a megfelelő kép létrehozásában. Az analóg fényképezés korában, amikor nem volt azonnali kontroll a képek elkészültekor, csináltak 20 tekercs fényképet és kiválasztották a 3 jó képet. De azok a képek nagyon jók voltak. Ma is csinálnak nagyon sok képet ,de ezeket már utómunka címén tökéletesítik, ami szép lehet, de igen messze áll a valóságtól.

Természetesen lehetnek olyan bőrhibák, amiket érdemes retusálni, de 20 évet fiatalítani és porcelán baba-arcot varázsolni valakinek, az már túlzás. Rengeteg képet megnéztem, rengeteg magazint átlapoztam, jó pár online előadást, kurzust végig jártam és számos fotós könyvet megvettem, hogy ezekkel autodidakta módon fejlesszem a tudásomat a fényképészet terén.

Az oldalt azért hoztam létre, hogy minden kötöttség nélkül elkészülhessen az első portré fényképed, amit akár a falra is kitehetsz otthon, vagy növelheted a portfóliód. Mindezt teljesen ingyen, kötöttségek nélkül.

Hogyan készül a portréd?

Én adom az időt, a professzionális felszerelést, a tudásom, Te pedig adod Magadat. Ez egy közös kaland, amiben én még több szakmai tapasztalatot szerzek, Te pedig megismerheted az ezer arcodat, még ha eddig talán úgy is gondoltad, hogy „nem vagyok fotogén”. Ha tetszenek a képek, és szeretnél máskor is fényképeket magadról, akkor már ismersz, tudod kire-mire számíthatsz.

Szeretném, ha tudnád, hogy nem célom a fotózásból megélni (felnőtteket és gyermekeket -esetenként sérült gyermekeket- altatunk a cégemmel fogászatokon), tehát biztosan nem foglak további fotózásokra rábeszélni.

Azt az érzést szeretném tovább adni feléd, Kedves Leendő Modellem, hogy értékeljük a szép dolgokat és élvezzük az életet ebben a rohanó, sokszor feszült világban.

Ha felveszed velem a kapcsolatot

1.

Előre egyeztetett időpontban találkozunk egy kültéri helyszínen.

2.

Körülbelül 3 órát töltünk együtt, ami alatt annyi fotót készítek Rólad, ahányat csak tudok.

3.

Az elkészült képek közül 3 db-ot választhatsz. Ezeket térítésmentesen átadom neked.

Kapcsolat

+36 30 411 6848

gyula@elsoportred.hu

Scroll to Top